Görögország legszebb strandjai

Balos - KrétaMeghatározni, hogy melyek a legszebb vagy a legjobb strandok az országban, nyilván nagyon szubjektív dolog. Néhány strand nagyon jól kiépített, napágyakkal, napernyőkkel, öltözőkkel és bárokkal, némelyik pedig szinte teljesen elszigetelt, még megközelíteni sem könnyű. Egyes strandok fő vonzereje a kristálytiszta víz és a puha homok, míg mások a körülöttük elterülő festői tájjal csábítják a napozni vagy úszni vágyó turistákat. Görögország számtalan strandján ott lobog a víz kitűnő minőségét és a partszakasz biztonságát jelző Kék Zászló is.

Balos – Kréta

Nehéz szavakkal leírni ennek a tengerpartnak a nyers szépségét. A fehér homokkal borított part szinte összeölelkezik a türkiz színű vízzel, az egész látványnak pedig a drámai sziklák és hegyek adnak tökéletes keretet. Balos strandja távol esik a turisták fő útvonalaitól, de a Kissamos-ból induló sétahajókkal egyszerűen el lehet jutni ide, nem mellékesen maga az út is varázslatos. A strandhoz közeli Gramvouse-szigeten álló vár csak fokozza a hely szépségét és misztikumát. Balos strandján semmilyen felszerelést nem lehet bérelni, enni- és innivalóról, napernyőről mindenkinek magának kell gondoskodnia. Árnyék híján az erős napsütés ezen a partszakaszon nemcsak, hogy kellemetlen, de egyenesen veszélyes is. Főszezonban sok lehet itt a turista, ennek ellenére még mindig úgy érezhetjük, mintha a világ végén, egy igazi földi paradicsomban lennénk.

Sarakiniko – Elafonisos-sziget

Hihetetlenül tiszta víz és arany homok teszi felejthetetlen élménnyé az itt töltött időt. A strand hosszú és széles, még a főszezon csúcsán is lehet találni olyan szakaszt, ahol magunk lehetünk. Sarakino megközelíthetősége nagyon jó, végig autóút vezet, a parkoló közvetlenül a strand előtt található. A strand jól kiépített és felszerelt, több szálloda, étterem és kemping is van a közelében.

Egremni - Lefkada-szigetEgremni – Lefkada-sziget

Görögország egyik titkos szeglete, melyet alig akad turista, aki ismerne. Gyönyörű látkép, áttetsző, azúr színű víz és fehér homok köszönti azokat, akik mégis ide tévednének, Lefkada nyugati partjaihoz. A szépségnek ára van, hiszen Egremnit nem könnyű megközelíteni. El lehet indulni autóval, de az út nagyon rossz és csak távolabb lehet leparkolni, így a hegyről lefelé mászást és a meredek úton való gyaloglást semmiképp sem lehet megúszni. Az út egyik legizgalmasabb szakasza az az ingatagnak tűnő és nem túl bizalomgerjesztő fa szerkezet, amin keresztül közvetlenül le lehet jutni a partra. A strand olyan hosszú, hogy még akkor is üresnek tűnne, ha egyszerre több ezren napoznának itt. A tömegtől még a legforróbb nyári napokon sem kell tartani, aki békésen strandolna, nagyon jól fogja magát érezni itt.

Navagio – Zákinthosz

Csak csónakkal lehet eljutni a fehér homokkal borított strandra, melyet szinte függőleges sziklák vesznek körbe. Bennük számos barlang vár arra, hogy izgalmas víz alatti világukat a búvárok felfedezzék. Görögország egyik legszebb strandja ez, melynek jelképe a parton álló hajóroncs. Az idefelé vezető út során a hajók megállnak a híres Kék-barlangoknál, ahol a turisták megcsodálhatják a kék árnyalataiban pompázó sziklafalakat. Porto Vromi kikötőjéből nyaranta óránként indulnak a vízitaxik a strandra, az út nagyjából fél órás. Navagio olyan érzést kelt az emberben, mintha egy lakatlan szigeten lennénk, ahol a sziklákon, a homokon és a rendkívül hideg tengeren kívül nincs semmi más. Valóban, a strandon nem találhatók éttermek, büfék, ezért élelmiszert, italt, napernyőt és búvárfelszerelést vigyünk magunkkal.

Belegrina – Chrissi-sziget

Chrissi egy kis lakatlan sziget Krétától délre, melynek fénypontja a Belegrina-öböl. Bár települések és szállodák nincsenek a szigeten, a türkizkék víz és a fehér homok tömegével vonzza ide a turistákat. Sokan csak egyetlen nap erejéig jönnek át ide strandolni, mások viszont sátrat vernek az egyébként védett fák között és több napon át táboroznak a mesés partokon. A Kréta szigetéről Belegrináig tartó, nagyjából 1 órás utat naponta több ezer látogató teszi meg csak azért, hogy kényeztesse magát az öböl fantasztikus strandján. A parton büfékben és tavernákban lehet frissítőket venni, megebédelni, de vízisportokhoz, búvárkodáshoz nem lehet felszereléseket bérelni, ezeket mindenkinek magával kell hoznia. Napernyő és napágy bérelhető ugyan, de olyan borsos áron, hogy lehet, hogy jobban megéri a sajátunkat használni. A partot erdők szegélyezik, de aki ezeknek árnyékában szeretné letenni a törölközőjét, számolnia kell azzal, hogy a víztől legalább 2-300 m fogja elválasztani.

Papa Nero - PelionPapa Nero – Pelion

Sötétzöld erdő előtt terül el a vakítóan fehér strand, melynek egyik vége a nagyon zsúfolt Agios Ioannis város közvetlen közelében található. Ugyanakkor a másik felére már nem ér el a nyüzsgés, itt azok élvezhetik a strandolás örömeit, akik békésen szeretnénk pihenni. A strand mentén egymás után sorakoznak a hangulatos tavernák, ahol friss halételeket kínálnak. Papa Nero nagyon hosszan nyújtózik, de nyaranta, főleg augusztusban, még így is néha túl nagy a tömeg.

Valtos – Parga

Parga legnagyobb strandjához a városközpontból egy könnyű sétával, de autóval, kerékpárral vagy akár csónakkal is el lehet jutni. Valtos strandja 3 km hosszú, bármennyire is sokan vannak, mindig találni szabad helyet. Fehér aprókavics borítja, amin kényelmesen lehet járni, vizei tiszták és mélyek. A strand teljesen kiépített, azaz a vízisportokhoz is adottak a feltételek, bérelhetők felszerelések, napágyak, napernyők, ételt és italt is lehet helyben vásárolni.

Kira Panagia – Karpathos-sziget

A sziget keleti felén elterülő strand vize az egzotikus partokat idézi. Félreeső hely ez, ahol viszonylag kevesen strandolnak. Egy kis öbölben fekszik, felette hegyek magasodnak, itt egy kis templom is áll. A sziget fővárosától, Karpathos-tól 10 km-re található, autóval és Pigadia kikötőjéből hajóval is egyszerűen el lehet jutni ide. Napágyak, napernyők bérelhetők, egy taverna és a közelben több szálláslehetőség is van.

Mi a véleményed? Szólj hozzá Te is!

Loading Facebook Comments ...

Még nincsenek hozzászólások. Légy az első.

Vélemény, hozzászólás?

Nézd meg ezeket is:
Jón-szigetek

A zöld égei sziget: Samos

Close