Autentikus görög falvak

Molyvos (Míthimna)A Görögországba utazó turisták közül egyre többen szeretnének olyan helyekre is eljutni, melyek az ókor csodái mellett a vidéki Görögország hétköznapjaiba is közvetlen bepillantást engednek. A turizmusra nagyban szakosodott országban nem is olyan egyszerű rálelni azokra az ismeretlen ösvényekre, melyek apró, eldugott falvakhoz visznek és megmutatják a görög vidékeknek az emeletes szállodákon és strandokon túli másik, sokkal személyesebb arcát is. A tömegektől távol, fent, a hegyek között számos ilyen apró gyöngyszem rejtőzik.

Molyvos (Míthimna)

Molyvos, közismertebb nevén Míthimna Leszbosz szigetének egy falva. Bár a település főként a turizmusból él, ide mégis érdemes ellátogatni. A turisták általában évről évre visszajárnak, elsősorban a helybeliek meleg vendégszeretete, a nyugodt életritmus, a finom ételek és a szép panoráma miatt. Hagyományos házai és üzletei a vár körül, a hegytetőn foglalnak helyet és futnak le egészen a kikötőig, amit Görögország egyik legszebbjének tartanak. Innen pirkadat előtt egymás után indulnak a halászok a csónakjaikon, majd néhány óra múlva friss hallal teli hálókkal térnek vissza és adják le a fogást Molyvos éttermeinek. A település országszerte híres arról, hogy itt készítik a legjobb ouzot.

Chora Folegandrou

A település a nagyjából 600 fős sziget központja. Egy apró falu a szikla szélén ülve, 200 m-rel a tengerszint felett. Mint egy tipikus kükladikus falu, Chora Folegandrou házának falai fehérre meszeltek, míg fából készült erkélyei színesre festettek. A település legrégebbi része a vár és környéke, de sok régi templom is van itt káprázatos kilátással a mélykék tengerre és az Égei-szigetvilágra. Chora Folegandrou meglátogatására a legjobb időpont a görög húsvét, amikor a falu összes háza megnyitja kapuit és Szűz Mária képével vonulnak át a helyiek az utcákon.

SyrrakoSyrrako

Görögország nyugati részén, a Tzoumerka-hegy csúcsai között megbújva, egy meredek hegyoldalon épült ki a település. Syrrako lakói a hegyeknek köszönhetően mindig védve voltak az ellenségtől, még a szomszédos falutól is egy folyó választja el őket. A faluba nem lehet autóval behajtani, így Syrrako nem való azoknak, akik az autó nyújtotta komfort nélkül lépést sem tesznek, ahogyan azoknak sem, akik csakis a luxussal elégednek meg. Aki itt szeretne szállást keresni, a régi házak egyikében biztosan talál, közülük többet is hotelnek alakítottak át, megőrizve eredeti, régies hangulatukat.

Dimitsana

A görögök kedvenc téli pihenőhelye, ugyanakkor az ország határain túl szinte ismeretlen a neve. A Görögország déli részén, egy szurdok mellett fekvő település fontos szerephez jutott a görög forradalom idején. Itt állították elő a legtöbb puskaport és a vízzel hajtott malmokban a lisztet. A malmok közül néhány még mindig áll és a múzeumban is meg lehet ismerkedni mélyrehatóbban a település történetével. Dimitsana történelmi könyvtára is figyelmet érdemel, annak ellenére, hogy könyveinek nagy része a forradalom alatt megsemmisült, lapjaikat a puskapor becsomagoláshoz használták fel. Aki télen jön ide, üljön ki egy taverna teraszára egy pohár rakomelo – mézzel és fűszerekkel ízesített alkoholos ital – társaságában, ami garantált ellenszere a megfázásnak és az alacsony hőmérsékleteknek.

Palaios PanteleimonasPalaios Panteleimonas

Az ókor leghíresebb és legrejtélyesebb hegyének, az Olümposznak a lábainál található a vendégszerető helyiekről ismert kis falu. Az Olümposz erkélyének is nevezett Palaios Panteleimonas minden évszakban kiváló út cél, ahol a természetjárók és az adrenalinfüggők is megtalálják a legjobb időtöltést. Lehet itt sziklát mászni, off-roadozni, kerékpárral vagy biciklivel túrát tenni, de siklóernyőzni is. A falu festői utcáin kis üzletekben árulják a helyben készült termékeket, a tengerre nyíló csodás kilátás és a macskaköves főtér pedig azonnal rabul ejtik az ember szívét.

Vathia

Építészetében leginkább egy szabadtéri múzeumra emlékeztet az idő múlásából mit sem érzékelő Vathia. A Mani-félsziget szívében, egy dombtetőn álló házak messziről lakatlannak tűnnek és ez nem is áll messze a valóságtól, hiszen a falunak alig több mint néhány tucat lakója van, akik a toronyszerű házakban élnek. A mesébe illő, 2-3 emeletes épületek kőből készültek, apró ablakaik, erődhöz hasonló megjelenésük nem véletlen, a törökökkel és a kalózokkal szemben is védőbástyaként használták őket. Bár a falu némelyekben kettős érzést kelt a külvilágtól elzárkózó, erődszerű házaival, ezek belsejében kellemes hangulatú vendégszobák várják a turistákat, a közeli strandokon pedig türkiz színű vízben lehet megmártózni.

Mi a véleményed? Szólj hozzá Te is!

Loading Facebook Comments ...

Még nincsenek hozzászólások. Légy az első.

Vélemény, hozzászólás?

Nézd meg ezeket is:
Chios-sziget különleges falvai

A Mamma Mia! szigetén: Szkopelosz

Close